Súlyemelés

2024.04.10. 09:42

Mitykó Veronika megdöntötte az országos csúcsát

Mitykó Veronika kategóriájában ötödik lett összetettben a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) thaiföldi Phuketben megrendezett világkupán, amely az utolsó állomása a párizsi olimpiára selejtező sorozatnak.

Gajdács Pál

A Békéscsabai Súlyemelő és Szabadidő SE 23 éves emelője kedden a nyolc indulót számláló 87 kilogrammos súlycsoportban szakításban 100 kilón kezdett, majd sikeres gyakorlatot mutatott be 103 kilón is, amivel megdöntötte országos rekordját. Eddigi csúcsa 102 kiló volt, amelyet még decemberben, az IWF dohai Grand Prix-jén állított fel. Bökfi János versenyzője a 105 kilóval is megpróbálkozott, de azzal már sikertelenül, így ebben a fogásnemben az ötödik helyen zárt.

Mitykó Veronika 


Lökésben 114 kiló volt a kezdőfogása, amivel nem is volt gondja, s ugyanígy tett a 118 kilóval is, a 121 azonban már kifogott rajta. Ebben a fogásnemben a 6. helyen zárt, míg a 221 kilogrammos összetett eredményével az ötödik helyet szerezte meg. Ez az összeredmény ugyanakkor nem elegendő a párizsi olimpián való részvételhez.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában