Kick-box

2023.09.02. 17:19

Arany is született az ezüstök mellett

Négy Békés vármegyei válogatott volt érdekelt még pénteken az isztambuli kick-box utánpótlás Európa-bajnokságon.

Gajdács Pál

Szikora Bence (balra)

Forrás: BMH

Kick-light szabályrendszerben a battonyai Tóth Lajos a döntőbe jutásért csapott össze lengyel ellenfelével az ifjúságiaknál. A magas ellenfél sokat rúgott combra, Tóth hiába próbált kézzel eredményes lenni, a lengyel irányította a mérkőzést és nyert. A serdülőknél Szikora Bence (Békéscsabai JALTE-Debreczeni team) szoros mérkőzésen nyert a döntőben az angol riválisa ellen. Ha nem is sokkal, de végig vezetett, s ezt tartani tudta végéig, s méltán lett Európa-bajnok. Klubtársa, Jancsó Lili újoncnak számít a kadet „kettes” korcsoportban. A döntőben csak minimális különbséggel, egy ponttal maradt alul világbajnok angol ellenfelével szemben. Ugyanígy járt a szintén ifista Debreczeni Frida is, aki egy szintén neves bolgár ellenféllel szemben maradt alul a fináléban. Már öt ponttal vezetett, s innen fordított a jóval rutinosabb riválisa, akivel Frida a light-contact döntőben is összekerült, s még érződött rajta az előző mérkőzés hatása, így két ezüstéremmel lett gazdagabb.

Pénteken tehát egy arany, három ezüst és egy bronzérem az egészen kiváló Békés vármegyei mérleg. 

A Békés vármegyeiek pénteki eredményei. Kadet 2, ifjúsági korosztály. 37 kg: Debreczeni Frida–Darina Tsvetkova (bolgár) döntő, 12:17. 60 kg: Jancsó Lili–Ella Hawkes (angol) döntő 10:11. Kadet 1, serdülő korosztály. 37 kg: Szikora Bence–Jake Strudwick (angol) döntő 6:4.

Light-contact szabályrendszer:
37 kg. Debreczeni Frida–Darina Tsvetkova (bolgár) döntő 0:3.

Kick-light szabályrendszer. Kadet 2, ifjúsági korosztály. 63 kg: Tóth Lajos–Adam Spychalski (lengyel) a döntőbe jutásért 0:3.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában