Közösségek

2024.05.12. 09:48

Törökzugi Batyus Piknik hozott kiváló hangulatot a tópartra

A csúcsidőszakban mintegy 300-an vettek részt a szombaton megtartott III. Törökzugi Batyus Pikniken, amelyet Gyulán, a Wesselényi-tó partján tartottak. A Törökzugi Batyus Piknik ezúttal is igazi közösségépítő rendezvény volt.

Papp Gábor

Törökzugi Batyus Piknik nagyon sokakat vonzott

Forrás: Kónya István Facebook-oldala

Kónya István alpolgármester, önkormányzati képviselő elmondta, reggeltől délig csaknem 50 ifjú horgász vett részt a számukra kiírt versenyen, ami szintén része volt a Törökzugi Batyus Pikniknek. Az díjakat Kónya István mellett dr. Görgényi Ernő polgármester és Schlett Árpád, a Gyulai Sporthorgász Egyesület elnöke adta át.

A főzésen 20 baráti közösség, 20 csapat vett részt, a teljesség igénye nélkül paprikás krumpli, mics, Jókai bablevesek és gulyások készültek, de kiváló sütemények is érkeztek az eseményre.

Kónya István elmondta, a programot ezúttal is a közösségépítés, a közösségerősítés jegyében hívták életre.

– Három évvel ezelőtt érkezett egy gondolat, egy megkeresés a baráti társaságok részéről, hogy szeretnék, ha lehetőség nyílna egy közösségi, főzéssel egybekötött találkozóra, egy igazi kötetlen napra. Ezért is hívtuk életre a pikniket – emelte ki az önkormányzati képviselő. Kónya István szólt arról, hogy szeptember 7-én ugyanide a VIII. Családi Napra várják majd az érdeklődőket. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában