MátrixProjekt

2024.05.16. 09:50

John Travoltát is keresik a rendőrök: még mindig sok a csalás Békésben

Az online bűncselekmények megelőzését, felderítését célzó Mátrix Projektben a Békés vármegyei kibernyomozók egy férfi és négy nő ellen indítottak büntetőeljárást, mert csalással szerzett pénzt utalgattak. Még mindig sok a csalás: volt, akinek például John Travolta néven mutatkozott be az az idegen, akinek a kéréseit teljesítette.

Licska Balázs

Részletekben 16 millió forintot utalt el egy szarvasi nő 2023 októberében idegeneknek – írták a rendőrség honlapján. Az interneten ismerkedtek meg, a csalás részeként a férfi külföldön szolgáló katonaorvosnak adta ki magát, és arra kért pénzt, hogy mentesíthesse magát a szolgálat alól. Miután a nővel bizalmi, romantikus kapcsolatot alakítottak ki, megbeszélték, hogy Magyarországra utazik, és együtt fognak élni. A nő olyan e-maileket kapott, amelyek látszólag az ENSZ-től, de valójában a csalótól érkeztek, és abban voltak az utalással kapcsolatos információk.

csalás, internet, csaló, átverés
Még mindig nagyon sok a csalás, sose lehetünk biztosak benne, hogy valójában azzal beszélünk, akire gondolunk.  Illusztráció: Shutterstock
Fotó: Illusztráció/Gettyimages

Katonának adta ki magát James

Először egy magyar nő, majd egy szintén magyar férfi nevén lévő számlára kellett elutalnia. Amikor már 16 milliót elutalt, további 6 milliót kértek tőle, de közben a bankjából felhívták, hogy valószínűleg csalás áldozata lett, tegyen feljelentést. A nő maga is megpróbált utánajárni a dolgoknak, és találkozott az utalások címzettjeivel. Ők azt állították, hogy nem csalók, nem tudják, hogyan került a számlájukra a pénz. Ezt a magát katonának kiadó, a Facebookon Jamesként regisztrált embernek is megírta, aki figyelmeztette, hogy nem lett volna szabad találkoznia velük. Biztosította a nőt, hogy ez nem csalás, a szerelmük be fog teljesülni, amint Magyarországra tud utazni.

Pénzmosás miatt indult eljárás

A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályának kibernyomozói a szarvasi nő bejelentése nyomán eddig egy férfihez és négy nőhöz jutottak el, akiknek a számláján csalással szerzett pénz jelent meg, és azt valakinek a kérésére tovább utalták, százmillió forint körüli összegeket mozgathattak meg. Van közöttük olyan, akinek egy idő után világossá vált, hogy bűncselekményből származó pénzt kezel, mégis folytatta. Mindannyiuk ellen pénzmosás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult büntetőeljárás. 

Az egyik nő kihallgatásán elmondta, hogy internetes munkalehetőségre jelentkezett. Jutalékért cserébe azt volt a dolga, hogy egy magát Fredericnek nevező ember utasításainak megfelelően kezelje a számlájára érkező pénzeket, utalgassa őket tovább. Úgy tudta, hogy megbízója kriptovalutás ügyleteket bonyolít, és olyan idősek utalják hozzá a pénz, akik nem értenek a kriptovalutához, inkább forintban utalják át a befektetésre szánt összeget. 

Találkozni szeretett volna John Travoltával

Egy másik nő kálváriája a szarvasi károsultéhoz hasonlóan szintén romantikus csalással indult. Ő egy magát John Travoltának kiadó idegennel keveredett bizalmas beszélgetésbe, akinek elhitte, hogy az igazi híresség, és ahhoz, hogy találkozzon vele, a menedzsereinek kell elküldeni a pénzt. Először 3500 dollárt, majd több mint egymillió forintot küldött. Amikor már nem akart több pénzt küldeni, a férfi ajándékokat ígért neki, és miután elutasító volt vele, érzelmileg zsarolni kezdte. Rávette, hogy nyisson öt bankszámlát, és kriptovalutás ügyletekbe is belekeverte a nőt. Jutalékot nem kapott, a férfi a szerelmi legendával tartotta sakkban és vette rá, hogy teljesítse az utasításait.

Erre vigyázzon, hogy ne váljon csalás áldozatává

A nyomozók folyamatosan göngyölítik fel a szálakat, hogy eljussanak a John Travolta és Frederic néven másokat megtévesztő, megkárosító emberekhez. Emellett nyomatékosan kérnek mindenkit, hogy fogadják meg a bűnmegelőzési tanácsokat, ne legyenek a csalók alkalmazottai

Senki ne telepítsen idegenek kérésére távoli elérést segítő programokat a telefonjára, számítógépére, ne adja meg idegeneknek a banki adatait, kódjait. Ne kattintsanak rá e-mailben kapott linkekre, és ne írják be a felugró felületekre az adataikat. Ne utaljanak, küldjenek pénzt, ne hagyják, hogy a számlájukra idegenek pénzt utaljanak, és legfőképpen ne kezeljenek, utaljanak tovább olyan pénzt, amiről nem tudják pontosan, honnan van, mert így maguk is bűncselekményt követnek el.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában