Gyász

2023.07.12. 11:28

Elhunyt Milan Kundera író, a magyar miniszterelnök is búcsúzik tőle

A cseh születésű drámaíró 94 éves volt. Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán a közép-európai szellem őrzőjének nevezte az alkotót.

MW

Milan Kundera 2010. november 30-án Párizsban

Forrás: AFP

Fotó: Miguel Medina

Elhunyt 94 éves korában Milan Kundera cseh születésű regényíró, drámaíró – közölte Anna Mrazova, a brnói Morva Tartományi Könyvtár szóvivője szerdán a CTK cseh hírügynökséggel.

A 20. század egyik legjelentősebb, világszerte ismert írója cseh és francia kettős állampolgár volt, Párizsban halt meg kedden, hosszú betegség után - írta a CTK az író feleségére, Vera Kunderára hivatkozva.

Milan Kundera 1929-ben a dél-morvaországi Brnóban született, és elsősorban a hatvanas években megjelent, később 44 nyelvre lefordított A lét elviselhetetlen könnyűsége című regényével szerzett nemzetközi hírnevet.

Az 1967-ben megjelent Tréfa című regénye - amelyből 1968-ban film is készült - a személyi kultusz karikatúráját rajzolta meg. A csehszlovák kultúrpolitika vezetői hisztérikusan reagáltak: kizárták a pártból, egyetemi állását elvesztette, könyveit száműzték a boltok és a könyvtárak polcairól.

Miután aktívan támogatta a prágai tavaszként híressé vált 1968-as reformfolyamatot, újabb konfliktusba került a korabeli csehszlovák kommunista hatalommal, és 1975-ben emigrált Franciaországba. Csehszlovák (cseh) állampolgárságától 1979-ben fosztották meg, s állampolgárságát csak 2019-ben kapta vissza.

Bár az író a rendszerváltás után is csak ritkán látogatott el szülőhazájába, és gyakorlatilag soha nem kapcsolódott be a csehországi irodalmi és kulturális életbe, művei és élete iránt tartósan nagy az érdeklődés a csehek körében. A közelmúltban megjelent új, regényes Kundera-életrajz Jan Novák publicista tollából - Kundera: Csehországi élet és kor - igazi sikerkönyv lett, napokon belül eltűnt a könyvesboltokból, és hasonlóan gyorsan elfogyott az utánnyomása is. Jan Novák bejelentette: azt tervezi, hogy megírja Kundera franciaországi éveinek a történetét is.

A Morva Tartományi Könyvtár (MZK) önálló részlegeként létrehozott Milan Kundera Könyvtár a hetvenes évek második felétől Franciaországban élő cseh író 44 nyelven megjelent több mint 3000 könyvét, a szerző személyes archívumának és levelezésének jelentős részét, valamint a világban kiadott művei fogadtatásának sajtóvisszhangját tartalmazza.

A világhírű író 2020-ban adományozta a szülővárosában, Brnóban működő Morva Tartományi Könyvtárnak könyveit, cikkei, levelei archívumát és más dokumentumokat.

Milan Kunderát gyakran emlegették az irodalmi Nobel-díj egyik jelöljeként, esélyeseként. Munkásságát 1985-ben Jeruzsálem-díjjal jutalmazták. 1987-ben Nelly Sachs-, 1994-ben Csehországban Jaroslav Seifert-, 2000-ben Herder-díjat, 2001-ben Paul Morand-díjat kapott. 2009-ben életműve elismeréséül a Francia Akadémia Simone és Cino del Duca Alapítványának díjával tüntették ki.

Cseh kormányfő: Milan Kundera művei generációkat szólítottak meg

Milan Kundera egész generációkat volt képes megszólítani világszerte, szépirodalmi művei és esszéi nemzetközi mércével mérve is jelentősek - mutatott rá Petr Fiala cseh miniszterelnök, aki szerdán nyilatkozatban reagált arra a hírre, hogy az író hosszú betegség után kedden Párizsban 94 évesen elhunyt.

"Milan Kundera olyan író volt, aki művein keresztül az egész világon generációkat volt képes megszólítani, ami nemzetközi elismerést hozott neki. Szorosan kapcsolódott szülővárosához, Brnóhoz, bár politikai okokból hazája elhagyására kényszerült. Figyelemre méltó szépirodalmi műveket és esszéket hagyott ránk" - áll a cseh kormányfő nyilatkozatában. Petr Fiala - aki maga is Dél-Morvaország szülöttje - táviratban együttérzését fejezte ki Vera Kunderovának, az író özvegyének.

Martin Baxa cseh kulturális miniszter értékelése szerint Kundera halálával a mai cseh és a világirodalom egyik legnagyobb alkotója távozott az élők sorából. 

Művei, amelyekben az európai kultúra alapértékeit boncolgatta, érdeklődése az ember, valamint az embernek a történelemben betöltött szerepe iránt a világirodalom megkerülhetetlen és maradandó alkotásai

 - vélekedett a miniszter a Twitteren megjelent bejegyzésében.

Andrej Babis volt kormányfő, aki 2018-ban Párizsban felkereste Milan Kunderát, és felajánlotta neki a cseh állampolgárság újrafelvételét, "nagyszerű embernek" nevezte az írót. 

Milan Kundera szerintem a legnagyobb cseh kortárs író

 - mondta a politikus.

Bár Milan Kundera élete jelentős részét külföldön töltötte, "Csehország egyik legnagyobb szülöttjének számít, akinek művei a világirodalom remekei közé tartoznak" - írta a Twitteren Jan Lipavsky külügyminiszter.

Orbán Viktor: Elment egy őrző

„Elment egy őrző. A közép-európai szellem őrzője. Isten nyugosztalja Milan Kunderát!” – búcsúzott szerda este a Facebook-oldalán Orbán Viktor magyar miniszterelnök is a cseh alkotótól. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!