Tábor

2023.07.25. 14:42

Korábbi tanítványok képzik tovább a csellós növendékeket a csabai kurzuson

Július 24-e és 28-a között zajlik a VII. Békéscsabai Cselló- és Kamarazene-kurzus. A mindennapos egyéni hangszeres- és kamarazene órákon túl kifejezetten zenészeknek való mozgásfoglalkozásokkal, házi hangversenyekkel, kézműves foglalkozásokkal és interaktív zenei ismeretterjesztő foglalkozásokkal várták a táborozókat.

Gyemendi Réka

A fiatal növendékeket a már végzett művészek oktatják a táborban.

Fotó: Bencsik Ádám

A gordonkaművészek és tanítványaik két hangversenyt is tartanak a kurzus ideje alatt, így például népszerű dallamok szólalnak meg kedden este a Békés Megyei Könyvtár Munkácsy udvarán is.

Juhász Edit közel negyven éve tanít a Bartók Béla Zeneiskolában. Ahogy fogalmazott, az elmúlt harminc évben olyan gordonkaművészeket neveltek ki, akik mára már maguk is tanárok, vagy különböző zenekarok csellistái. A kurzuson a sok éve végzett hallgatók és a kezdő növendékek vegyesen vesznek részt.

– Álmom volt, hogy egyszer együtt tudjak muzsikálni a volt tanítványaimmal. Mivel ők is ennek az iskolának a falai között kezdték a cselló tanulmányaikat, ezért olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Amikor visszajönnek, még mindig kicsit olyan érzés, mintha a tanáruk lennék fogalmazott Juhász Edit, hozzátéve, hogy a táborban a fiatal csellistákat a már végzett művészek tanítják.

A gordonkaművészek és a növendékek két koncertet is adnak Békéscsabán. Rögtön a tábor második napján, kedden este a Békés Megyei Könyvtár Munkácsy udvarán szólalnak meg népszerű dallamok csellóra írott vagy átírott művek négy vagy hat fős cselló együttesek jóvoltából. Csütörtökön pedig zenés áhitaton szólaltatják meg a vonós hangszereket a békéscsabai református templomban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!