Békéscsaba

2023.09.16. 16:37

Vigadalmat tartottak Jaminában

A IV. Jaminai Vigadalmat tartották meg szombaton, Békéscsabán, Jaminában. Opauszki Zoltán tanácsnok, jaminai önkormányzati képviselő elmondta, a vigadalom egy már sokak által kedvelt és megszokott rendezvény Jamina városrészben.

Vásári Erzsébet

Fotó: Für Henrik

A program célja a gyermekek és a gyermekes családok szabadidejének közös eltöltése és szórakozása. A helyszínen éppen ezért felállítottak több ugrálóvárat, játszóházat, valamint volt arcfestés is. Ezentúl különböző gyermekeknek szóló bemutatókat és kultúrális programokat tartottak. Elárulta, a rendezvény mintegy 500 embert mozdított ki idén otthonról, és csalta őket közösségbe. Hozzátette, a napot agárbemutatóval kezdték, majd felléptek a Békési Reményhír Művészeti Iskola gitáros növendékei, később pedig volt karate és kutyás bemutató, valamint haluska kóstoltatás is.

Opauszki Zoltán elárulta, nagyon sok kisgyermekes család költözött Jaminába az elmúlt években, éppen ezért fontosnak tartja, hogy ezek a családok megismerjék egymást, valamint azt, hogy ő maga is személyesen találkozzon a városrészbe élőkkel, hiszen úgy tudnak közösen gondolkodni és alakítani Jaminát.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában