Körösvidék Alapítvány

2022.09.17. 18:00

Vigadtak a jaminai családok - galériával

Immár harmadik alkalommal rendeztek szombaton vigadalmat Jaminában, a Veres Péter, a Tavasz és a Monda utcák által határolt parkban. Az ugrálóvárak sora mellett kézműves foglalkozás, játszóház várta a kisgyermekes családokat, de a fellépőknek köszönhetően volt meseelőadás és számos, kicsiket szórakoztató műsor is. Sőt, ebédidőben tradicionális csabai ételt, azaz túrós, káposztás és brindzás haluskát kóstoltattak a jelenlévőkkel.

L. B.

Fotó: Kiss Zoltán

A programot a Körösvidék Alapítvány szervezte. Az alapítvány elnöke, Opauszki Zoltán elmondta: a rendezvénnyel az a cél, hogy a kisgyermekes családoknak kikapcsolódási, találkozási lehetőséget biztosítsanak, ahol van mód beszélgetni is, hiszen erre a hétköznapok rohanásában kevés esély nyílik.

Jaminai önkormányzati képviselőként hozzátette: azon dolgoznak, hogy a városrész egyre élhetőbb legyen, és ez számos fejlesztésben tetten is érhető. Ugyanakkor a cél eléréséhez nem csak infrastrukturális beruházásokra van szükség. Fontos ugyanis, hogy a jaminaiak közösséget alkossanak, és ezt szolgálta a hagyománnyá váló rendezvény.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában