előterjesztés

2020.11.22. 08:32

Illegális szemétlerakókat számolnának fel Gyulán

A Tisztítsuk meg az országot! című kiírásra pályázik a gyulai önkormányzat – döntött legutóbbi ülésén a fürdővárosi képviselő-testület.

P. G.

2020.10.28. Budapest A Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) hamis öngyújtók megsemmisítése Fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet

Forrás: MW Illusztráció

Fotó: Kurucz Árpád

Mint az előterjesztésében olvasható, a város közigazgatási területén belül az önkormányzati tulajdonú ingatlanokon, közterületeken több kisebb kiterjedésű illegálisan lerakott, elhagyott hulladéklerakó hely található.

A pályázat célja ezeken a helyszíneken a szemét felszámolása,

összegyűjtése, elszállítása, kezelése. Ezek költsége az előzetes számítások szerint 4 millió 928 ezer forint.A testületi ülés anyagában több mint tíz helyszínt jelöltek meg, ahol cseréptörmeléket, gumiabroncsot, építési törmeléket egyaránt elhelyeztek időről időre a tilosban járó illegális szemetelők.

A legutóbbi testületi ülésen hoztak döntést arról, hogy megpályázzák a programot /Fotó: Imre György/

Sikeres pályázat esetén ezeket fel lehetne számolni. Gyulán emellett is kiemelt figyelmet fordítanak a lakosságbarát, eredményes hul­ladékgazdálkodásra. A testületi üléseken visszatérő téma például

a szelektív hulladékszigetek megszüntetésének kérdése,

mert azok sok problémát okoznak. Erre is konkrét elképzeléssel rendelkeznek a városban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában