Békéscsaba

2019.09.28. 19:36

Jaminai vigadalmat rendeztek

„Hagyományok, mesterségek gyerekszemmel” mottóval szervezett a Körösvidék Kulturális és Gasztronómiai Értékeinek Megőrzéséért Alapítvány zenével és kézműves programokkal teli egész napos vigadalmat Jaminában, a Veres Péter utcai játszótér mellett, szombaton.

B. O.

Jaminai családi nap

Fotó: Imre György

Az érdeklődők, többek közt Tücsök Peti és Hangya Levi, Évi Tündér, valamint Hevesi Imi bácsi műsorát is megnézhették. Mindezek mellett a rendezvényen arcfestés, íjászat, babakészítés, agyagozás, fonalazás, nemezelés, paintball, valamint játszóház várta a városrész, és a település apróságait.

Fotók: Imre György

Opauszki Zoltán, a rendezvény fővédnöke elmondta, az esemény egyik fő célja, hogy bemutassa a hazánkra jellemző régi népszokásokat, hagyományokat és népi kismesterségeket. – A programok további célja a helyi közösségek megerősítése, új ismeretségek kialakítása, de fontos szempont a közös élmények biztosítása, és a család fontosságának hirdetése is – tette hozzá Opauszki Zoltán.

A fiatalok megismerkedhettek a népi kultúrával is

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában