Énekes

2024.01.28. 11:20

Hobo egyik dalával készül a Petőfi Zenei Díj-életműgálára Gubik Petra

A népszerű énekesnő Hobónak a dalát választotta a zenei életműgálára. Már állt is Hobóval egy színpadon: 2010-ben a Békéscsabai Jókai Színház társulatának tagjaként a Circus Hungaricus című darabban.

Beol.hu

Örömmel tölti el, hogy felkérték.

Fotó: Gubik Petra Facebook oldala

Gubik Petra a Petőfi Zenei Díj-életműgálára Földes László „Hobo” egyik 1989-es dalával készül, akinek zenéjével már kislány korában megismerkedett. Az énekesnő Hobo Másik Magyarország című dalát énekli. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, szerinte lehetetlen máról holnapra megtanulni egy Hobo-dalt – írta meg a Híradó.hu alapján a Magyar Nemzet.

– Hobo egy kifejezetten szuggesztív előadó, aki szövegeiben merész és úttörő. Eszméletlen munkát végzett, amiért csak hálásak lehetünk. A Petőfi Zenei Díjátadót évek óta követem, a fellépők sorába kerülni szerintem rangot jelent. Örömmel tölt el, hogy idén felkértek, így előadóként részt vehetek a díjazott megünneplésében – mondta Gubik Petra a Petőfi rádió Kultúrfitnesz című műsorában. Úgy véli, rendkívül aktuális az üzenete, ezért bízik benne, hogy sokakat elgondolkodtat majd.

A Petőfi Zenei Díj-életműgála február 3-án 19.35-kor a Duna TV-n lesz látható.


 

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!